8. A múlt most nem számít

~Sziasztook!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, csak nem volt ihletem. Kínomba már azt írtam, hogyan fogjuk elkergetni Deborát. Szegény ribi még ide se ért aztán már el akarom zavarni... Aztán egy este és még pár óra alatt összedobtuk Miyoval. Szerintem nagyon király lett ez a rész. Majd kíváncsi leszek a véleményetekre.

Miyo kérésére, most felteszek nektek egy kérdést. Mégpedig, hogy nektek ki a kedvenc karakteretek, ki az, akit utáltok, ki az akivel a legjobban tudtok azonosulni? Ez nem is egy kérdés volt... Na, mindegy. Válaszotokat kíváncsian várjuk!

A másik, hogy a szavazásnál többen szavaztátok az általatok kitalált karakterek bekerülését a sztoriba. Ide ez alá a fejezet alá, vagy nekem emailba írjátok le az ötleteiteket.Nagyon kíváncsian várom az ötleteiteket és igyekszem majd megvalósítani. Már nem nagyon van szabad fiú ezért ha női karateretek van akkor pasit is találjatok ki neki. Vagy ha rám bízzátok nekem az is megfelel!

A Halloweni különkiadás is el fog készülni a jövőhét folyamán. Az írás közbe majd esetleg kaptok betekintést a kulisszák mögé... De csak ha érdekel titeket. Ugyanis Rias(az én) szülinapját is ünnepeljük 31.-én. Addig is jó olvasást ehhez a részhez!
Rias Draggnel ~

Castiel’s pow

… De ha mégis ő lenne, akkor…
Aztán hirtelen elzáródott a zuhany. Gyorsan visszadobáltam mindent a helyére és felfeküdtem az ágyra. Lehet, hogy ésszerűbb lett volna rákérdezni, de még nem akartam meghalni. Szóval inkább úgy tettem, mintha semmi sem történt volna és, mint egy jó gyerek nyugodtan feküdtem az ágyon. A képeken látottakon gondolkodtam, amikor egyszer csak valami lehuppant mellém az ágyra.
- Ez de jóóól esett! – mondta Zöldike. – Teljesen felfrissültem!
- Te Rias!
- Te jó ég! A nevemen szólítottál! Féljek?
- Nem kell! – mondtam nevetve, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját.  – Ez a természetes hajszíned?
- Igen! Nem festetem a hajam, mint egyeseket… - mondta és rám nézett.
- Honnan a picsából…? – néztem rá teljesen meglepődve.
- A forrásomat úgy hívják, hogy Rosalia és Alexy. – mondta vigyorogva
- Kinyírom azt a kettőt! – mondtam mire ő elnevette magát.
- Haha! Jó vicc! Csak lehet hogy Miyo előbb nyírna ki téged, mint te Alexyt! De mért kérdezted?
- Mit is?
- Gyagyás! Hogy festetem e hajam.
- Ja, mert nem túl gyakori a természetes zöld haj.
- Régen nem ilyen volt, csak bezöldült. – Olyan volt, mintha hirtelen nagyobbat dobbant volna a szívem. Lehet, hogy tudjátok mire gondolok.
- T-Tényleg? – kérdeztem mire ő bólintott. – Milyen volt?
- Tuti nem tudnál engem elképzelni úgy! – mondta és hirtelen felült. – Nagyon pink volt a hajam . – mutatott a zöld szemére.
- Lehetetlen! Az teljesen lehetetlen! – gondoltam magamban. Szerintem az arcomon is látszódott valami, mert Rias aggódva nézett rám.
- Mi a baj?
- S-Semmi.
- Nekem nem úgy tűnik! Hozok egy kis vizet. Maradj nyugton! – mondta és mint a villám lerohant a lépcsőkön a konyháig és egy fél pillanat múlva már a kezembe a pohár vízzel ültem.
- Zöldike… Én…
„I’m still trying to figure out
How to tell you I was wrong.
I can’t fill the emptimess inside
Since you’ve been gone…”
- Jaj, a telefonom! – mondta Rias és felvette a telefont.

Rias’s pow

-Jaj, a telefonom! – mondtam és gyorsan felvetem. –Haló?
- RIAS! AZZONNAL GYERE IDE! – kiabáltam a szivárványhajú barátnőm.
- Szia Miyo! Miért?
- Póker! Most! Castiel ott van még?
- Yepp! Itt van!
- Őt is hozd! POKER TIME! – kiabálta a telefonba Miyako.
- Rendben megyünk… De hova?
- Ja átküldöm a címet! Siessetek! – mondta és azzal ki is nyomta a telefont. Egy fél perc alatt át is küldte a címet.
- Hülyegyerek, megyünk pókerezni! – mondtam vigyorogva.
- Hova? – nézett rám értetlenül.
- Bukotték lakására! – mondta egy ördögi kacaj kíséretében.
- Mennyünk… - mondta megadóan. Én gyorsan átvedlettem a ruháimat és elindultunk a címre.

~¤~

Odaértünk úgy maximum tíz perc alatt. Kopogtunk és vártunk. A zár kattant és lassan kinyílt az ajtó. Egy vagy két méter magas óriás állt előttünk. Castiel arca is ugyan úgy lefagyott, mint az enyém.
- Bocsánat! Eltévesztettük a házszámot! – és már fordultunk volna meg amikor…
- Gyertek vissza! Jó helyen vagytok!... Ichiro menny már előlem! Nem látnak tőled! – hallottuk Miyo hangját az égimeszelő mögül.
- Miyo? – néztem oda kíváncsian.
- Igen én vagyok! Gyertek csak be! – mondta barátosném és arrébb lökte a lilahajú felhőkarcoló nagyságú alakot. – Ja, ő az egyik bátyám Ichiro! – mutatott rá a colosra.
- He-Hello! – mondtuk Castal együtt.
- Hello! – köszönt vissza nekünk Ichiro. Lassan óvatosan elmentünk mellette. Amint levettük a cipőnket…
- RIAAAAS! – ugrott a nyakamba Alexy.
- Szia Alexy! – mondtam és próbáltam nem megfulladni az ölelésétől. Már kezdett lassan lilulni a fejem.
- Alexy engedd el szegény törpét! Mindjárt megfullad!
- Jaj, bocsika! – mondta Alexy és gyorsan elengedett.
- Kik gyüttek he? - hallottunk három hangot  a lépcső tetejéről.
- Kiket hoztál már megen?  -hallatszott a konyha felől.
- A barátnő jött akiről meséltem! - kiabált nekik Miyo. Egy fél perc után trappolást hallottunk a lépcső felől. Miyo hirtelen elénk állt.
- Barmok! Stop! - hirtelen abbamaradt a trappolás. - Most vigyáz állás és köszöntök!
- IGENIS URAM! Izé...HÖLGYEM! - kiabálták egyszerre.
- Szóval! Születési sorrendbe! - mondta Miyo. De válaszul nem jött semmi. A három magas srác mind minket bámult. Pontosabban engem... Hirtelen majdnem megsüketültem.
- AZT MONDTAM KÖSZÖNNI!  - üvöltötte Miyo.
- Jiro Dark vagyok! - mondta a zöld hajú srác.
- Hideki Dark!  -mondta a Castiel hasonmás.
- Kaito Dark vagyok! - mondta a fehér hajú. Mind a három tisztelgett.
- Én is bemutatkozzak?  -nézett barátnőjére Alexy.
- Neked nem kell... - kezdtem bele, de Miyo közbevágott.
- Ki ne lógj a többi hülye közül! - mondta vigyorogva Miyako. Erre Alexy is vigyázba vágta magát.
- Alexy Ice!
- Most akkor mi is? - kérdezte Castiel.
- Nekte nem muszáj, csak melegen ajánlott! - mondta röhögve Miyo. - Nem kell ám! - mondta Miyo amikor már majdnem vigyázban álltunk. - Majd én bemutatlak titeket.
- Jóvan!
- Szóval ők itt... Várjunk! Hol van Goro?... GOROOOO! TOLD IDE A POFÁDAT!
- Úrsátán! Mi van itt? Nő uralom? - nézett rám Castiel. Hirtelen odajött Alexy mellénk és odasúgta nekünk.
- Ilyenkor hozzászólni tilos.
- Félsz a csajodtól? - nézett rá Cast.
- Hidd el! Jobb ha te is úgy teszel!
- Persze-Persze!
- Cseréljünk?
- Kösz nem! Nem állokle egy bukott angyallal! - hirtelen valami sötét erőt éreztünk. Amikor odanéztünk Miyo haja égnek állt és világító vörös szemekkel nézett Castielre. Mind a hárman úgy éreztük magunk, mint egy hangya amikor az ember áll vele szembe.
- Mit is mondtál, Castiel?! - nézett rá a Vörire pszihopata vigyorral.
- Rias védj meg! - búlj el a hátam mögé Castiel.
- Na mit mondtam! Terrorba élek! - mondta Alexy olyan halkan, hogy alig hallottam meg. Ebben a pillanatba Goro is befutott és mintha mi sem történt volna oda állt a többi colos mellé.
- Ti már ismeritek egymást, igaz? - kérdezte Miyo mikor már lenyugodott. Hevesen bólogattunk mind a hárman.
- Na, Oszolj! - mondta és az öt colos elmenekült. - Na, pókerezni jöttetek, nem? - mondta vigyorogva Miyo.
- Naná! - mondtam és visszavigyorogtam.
- Akkor... Parancs kiosztás! - mindenki odajött. Még szegény Armin is előmászott a parancs szóra.
- IGENIS KAPITÁNY! - mondták a srácok.
- Mi folyik itt? - mondta kómás fejjel Armin-
- POKER TIME! - kiabálltuk mindanyian.
- Mentem vissza aludni! - fordult volna meg de...
- Nem tesó! Ha mi szenvedünk akkor te is! - mondta Alexy.
- Na aszongya!... Ichiro hozd a kaját! Jiro te hozz pánákat! Hideki hozd a póker szettet! Kaito pia! Goro pléd! - mind szétszéledtek, hogy teljesítsék a feladataikat. Pár perc múlva már a nappaliban ültünk a plédeken, ölünkbe egy-egy párnával piákkal és kajákkal körül barikádozva.
- Nem rendes póker lesz! - ennél a mondatnál mind az öt tesója és az ikrek is kidőltek és kiabálták, hogy "Csak azt ne mond hogy...!" Mi csak értetlenül egymás képét bámultuk. Aztán ránéztünk Miyora aki ördögi vigyorral nézett ránk. Mi vagy fél métert hátráltunk.
- Vetkőzős pókerezni fogunk!
- NEEEEEEEEEEEEE! - üvöltöttek fel a fiúk Castiel kivételével. Szegény nem értette, ahogy én sem. Aztán belekezdtünk a játékba.

Egyedül én és Miyo voltunk már csak felöltözve. Castielen és Hidekin még alsógatya volt, a többiek viszont már párnával takargatták a férfiasságukat. Aztán...Castiel is kiesett és csatlakozott a párnásokhoz.
- Ez nem az én napom... Sakkba is kikaptam... - mondta Cast letörten.
- Te még sokáig kihúztad... - mondta Alexy aki mindig elsőnek esik ki.

Nem sokára Hideki is kiesett. Aztán jött az egyszer én egyszer Miyo sorozat. Egyszer ő vett le valamit, egyszer én. Így ment egészen addig amíg fehérneműig el nem jutottunk. A srácok már feszülten figyelték a játék kimenetelét. Meg már az orrukat törölgették... Aztán póker arcal egymásra néztünk Miyoval és kopp egyszerre elkiáltottuk magunkat, hogy...
- DÖNTETLEN! - erre az összes párnás kidőlt.
- Elismerésem! - mondta Miyo és kezetfogtunk. - Még sose kellett levennem semmit amikor játszottunk... Új hercegnőt avatunk!...De a királynő akkor is én maradok! - mondta Miyo és elröhögtük magunkat. A fiúk csak savanyú arccal néztek minket.
- Tiszta nő uraom... - mondta Hideki. A többiek helyeslően bólogattak.

Miután felöltöztünk és kiszabadítottuk Miyot Alexy karjai közül leültünk üvegezni... Pörög az üveg, kitudja hol áll meg...Ki tudja hol áll meg és kit hogyan szivat meg...(ez de Toldis lett...) Volt minden féle feladat. Arminnak le kellett nyalnia a ketchupot Goro lábáról. Ichiro végignyalta a konyhapultot. Hidekinek és Castiel ruhát kellett cserélnie, mondván, hogy majdnem ugyanúgy néznek ki, szóval miért ne? Alexynek kikellett mennie az utcára egy szál alsógatyában Erre a ez a hülyegyerek elkezdett az üres úttesten rohangálni és azt kiabálta, hogy "Sün! Sün! Sün!", amikor egyszer csak jött egy rendőr autó. Az szembefordult a rendőrökkel és alkiáltotta magát, hogy "SÜN!" és beugtott az egyik út melletti bokorba. Mi már sírva röhögtünk szegény szerencsétlenen. Jiro felhívta rejtett számról az egyik egytemi tanárát. Olyan királyok vagyunk, hogy csak mertünk. Aztán Miyo pörgetett és nálam állt meg. Ördögi vigyorral rámnézett én meg el akartam futni, de Cast nem engedte.
- Hét perc a mennyben...Kivel? - ekkor összedugták a fejüket Alexyvel és elkezdtek veszekedni.
- Hideki! - mondta Miyo.
- Castiel! - mondta Alexy. Így ment ez öt percen keresztül. De a végééén... Alexy  nyert. Betusztkoltak minket egy gardrobba. Közbe Miyo a bajsza alatt mormogta, hogy"Ezt még megbánod Alexy!". Semmi választási lehetőségem  nem volt, hogy belemegyek é vagy nem. Ezek már löktek a szekrénybe. Leterítették ezek a szemetek a gardróbot, hogy semmi fény nem jött be.
- Na, most mit csináljunk? - mondta Castiel és nekinyomott a GARDRÓB oldalához. Abba a sötétbe olyan szépen látszott, hogy világított a szarvam, hogy az egyszerűen művészi volt. Amikor Cast észrevette magát az ő arca is vörös lett, úgy mint az enyém.
- Bo-Bocsi! - mondta de el nem mozdult volna. Hülyegyerek leült és nekidőlt a gardrób oldalának. Én meg leültem vele szembe és a mellettem lévő ruhakupacot tanulmányoztam. Közbe mindenféle hülyeségről beszélgettünk. Ahogy telt az idő Cast egyre közelebb jött hozzám. A végén már csak pár miliméter választotta el az ajkainkat, amikor...
- Letelt a hét perc! Kijöhettek! - egy pillanat alatt szétugrottunk. Kijöttünk a szekrényből iszonyat vörös fejjel.
- Mielőtt kérdezősködnétek leszögezném, hogy NEM TÖRTÉNT SEMMI! - mondtam rák vörös fejjel. Nagyon hihető lehetett. De hát ez az igazság! Nem történt semmi.
- Ahaaaa peeeersze! - mondta Alexy és Miyo kórusban perverz mosollyal.
- DE MONDOM HOGY NEM! - kiabáltam rájuk.
- Castiel, szar vagy! - mondta Hideki. - Ilyet elhalasztani!
- MÉRT TE MIT CSINÁLTÁL VOLNA?! - mondta Castiel idegesen.
- Háát...
- Haaaas...
- Lááááb...
- Kaaaaar...
- Száááááj...
- Hagyjátok abba! - mondta Miyo. - Hideki bele se kezdj! Szegény Rias meg fog ijedni tőled!
- ÉÉÉÉN?! - néztem rá barátnőmre vörös szemekkel.
- Nem tudod mire képes! - mondta Miyo.
- De te tudod, hogy ÉN mire vagyok képes! - mondtam idegesen.
- Ő volt az? - néztek rám Miyo tesói meglepődve.
- Mi voltam én? - néztem Miyora értetlenül.
- Tudod te azt! Szökőkút, Castiel, pszihopata én, SMS... - mondta Miyo.
- Jaaaaaaa. Én még odatenném Lucyt.
- Lucy? - néztek rám értetlenül. Egyedül Castiel értette.
- Lucy az a személy akivel találkoztál akkor. Aki ki akart nyírni.
- Még mindig nem értem. - mondta Miyo.
- Benne él a fejemben egy pszihopata tömeggyilkos diclonius, akit Lucynek  hívnak. Amikor nagyon ideges vagyok, akkor átveszi a helyemet.
- Ahaaaa! - hallatszott kórusban a válasz.

Miyako's pow

Ment tovább a játék. Hajnali egykor még játszottunk. Minden egyes kör után elhangzott a "Csak még egyet" mondat. Egy idő után feltűnt, hogy kevesebben vagyunk, mint voltunk.  De hát kik tűntek el? Alexy itt van. Tudom, mert az ölében ülök. Armin éppen öli Gorot. Ichiro zabál. Hideki valamit csinál... de mit az rejtély. Jiro éppen telefon betyárkodik. Akkor... Castiel és Rias felszívódott. Mindenki rohant megkeresni őket. Már mindenhol kerestük, kivéve a szobámba. Amikor benyitottam megláttam azt a kettőt az ágyamon fekve. Castiel feküdt alul, rajta pedig Rias feküdt. Mind a kettő teljesen kidőlt. Alexy is betoppant és amikor meglátta őket egyszerre elkezdtünk vinnyogni.
- DE CUKIIIIIK! KJÁÁ!

Nem volt szívünk felébreszteni őket ezért visszamentünk a nappaliba. A többiek szép lassan kidőltek. Armin és Goro kibékült és azok ketten a padlón aludtak egymás mellett. Mondjuk várható volt, hiszen ők a legjobb barátok. Lassan Armin ellopja tőlem Gorot. Mi ledőltünk a kanapénkra. Azon a szörnyen kényelmetlen kanapén képesek voltunk aludni, csak azért, hogy ne ébresszük fel Riasékat. Hálásak lehetnek nekünk. De nekem nem volt kényelmetlen, mert Alexyn feküdtem. Már félálomba voltam, amikor még halkan megjegyeztem valamit Alexynek.
- El se hiszem, hogy lecukiztam Castielt!
- Én se! - mondta Alexy nevetve.

Lassan elaludtunk mindannyian. Ritka, hogy ilyen csend van a házunkban. Olyan megnyugtató így. Alexy illata megnyugtatott. Olyan családias volt a hangulat aznap este. A tesómék nagyon megkedvelték Riasékat, holott démonok. De örülök neki! Így sokkal jobb!