Szilveszteri/Új Évi Különkiadás

December harminc egyedike… Talán a legzajosabb nap az évben. Ez a zajosság általában este fele kezdődik el. Nálam viszont már reggel kilenckor elkezdődött. A telefonom SMS-t jelzett (de jól megfogalmaztam XD) és arra ébredtem. A fejemet a párnába fúrtam és kitapogattam a kis készüléket. Először sehol sem találtam a kis jószágot. De megtaláltam az ágy alá elbújva. Az üzenet feladója Vörike volt. Gyorsan visszaírtam neki és lebeszéltük a dolgokat. Majd még visszafeküdtem az ágyamba lustálkodni. Amikor legközelebb felébredtem már dél volt. Gyorsan lementem

megebédelni és utána elmentem felöltözni. Tök jó volt teli hassal visszamászni a toronyba, ami a harmadik emeletnek felel meg. Egy kicsit lepihentem és utána elkezdtem készülődni. Semmi extra nem volt. Egy rövidnadrág, egy trikó és a fül piercingjeim. Meg persze a karperecem és a gyűrűim. Felvettem egy fekete combharisnyát és lent még beleléptem a bakancsomba. Fél kettőre el is készültem. A spájzból előszedtem egy kis dugi piát. Nehogy már üres kézzel mennyek. Pontban kettőkor csöngettek. Gyorsan felvettem a fekete bőrdzsekimet és kiléptem az ajtón. A bejáratot bezártam és kimentem a kapu előtt álló Castielhez. Ő se vitte túlzásba az öltözködést. A megszokott fekete farmer és edzőcipő volt rajta egy fekete pólóval és a fekete bőrdzsekije. A motorja ott állt mellette és karba tett kézzel állt a kapuban. Ahogy meglátott elvigyorodott és kinyitotta nekem a kaput.
- Látom te se estél túlzásba öltözködés terén! – mondta vigyorogva.
- Hát, te se. – mondtam neki szintén vigyorogva.
- Indulhatunk? – kérdezte, miután becsukta utánam a kaput. Én csak bólintottam. Felpattant a motorra én pedig mögé ültem. Átfogtam a derekát nekidőltem a hátának. Ő halkan nevetett és beindította a járművet.
- Azt elárulnád hova megyünk?
- A szüleimnek van egy bárja. Oda megyünk.

Ez a bár a város túlsóvégén volt. Egy emeletes kis épület volt. A földszinten és az emeleten is el voltak húzva a függönyök. Az ajtón a táblán a ”Szilveszterkor 20:00-tól nyitva” felirat volt. A bejáratnál leparkoltunk és bementünk a bárba. Amikor beléptünk kissé olyan érzésem volt, mintha a Death Paradebe léptem volna be. De csak egy pillanatig. Utána valahogyan olyan családias érzés fogott el. A fa színei, a berendezés, az illatok. Minden olyan családiassá tette azt a helyet. Ez a nyugodt érzés eltűnt, amikor szitkozódást hallottunk egy hátsó helységből. Castiel apja szitkozódott.
- Mi a baj fater? – kérdezte Cast rögtön a szobába lépése után.
- Az összes alkalmazott szabadnapot vett ki mára. Egyik se hajlandó bejönni. Most mi legyen?
- Bo-Bocsánat, hogy beleszólok! Nem az én dolgom, de van egy ötletem. – szóltam közbe Castiel háta mögül előbújva.
- Ki ez a csinos hölgyemény? – kérdezte anyukája mosolyogva.
- Rias Gremory vagyok. Castiel osztálytársa. –A szülők amint meghallották a nevem elkerekedett a szemük és fürkészően a szemembe néztek. Majd elvigyorodtak. Anyuka elkezdett ugrálni. Apukája pedig felpattant a székéről és megölelte a feleségét és együtt ujjongtak tovább.
- Ő az! Ő az! – kiabálták vigyorogva.
- Kicsoda? Mi van? – néztünk össze értetlenül Casttal.
- Majd rájöttök ha itt lesz az ideje!
- Ha leitatunk titeket úgyis eláruljátok. – mondta nevetve Cast.
- Akkor ma vigyázzunk a piával! – súgta oda apuka a feleségének, mire a nő csak bólintott. – De visszatérve! Milyen ötleted van?
- Az, hogy az osztályunkból több lány is jön. Ők esetleg be tudnának állni segíteni.
- Lányok jönnek? Hm… - Cast apja egy pillanatig elgondolkozott majd a szeme felragyogott. Valami eszébe jutott, aminek később én ittam meg a levét. – Mi lenne, ha átalakítanánk a helyet egy cosplay kávézóvá? – Castiel elvigyorodott, anyukája pedig izgatottan felsikkantott.
- De honnan szerzünk jelmezeket? – kérdeztem meg halkan, és csak reménykedtem, hogy nem szereznek sehonnan.
- Itt van mellettünk majdnem egy jelmezkölcsönző. Biztos van cselédlány ruhájuk is.
- Gyere Rias! Elmegyünk megkérdezni! – mondta Cast gonosz vigyorral az arcán és már mentünk is a jelmezes felé. Pontosabban elráncigált a jelmezkölcsönző irányába. Bent megérdeklődtük, hogy van é jelmez. A kölcsönzőbe dolgozó nő mosolyogva mondta, hogy természetesen van, válogassunk. Gyorsan körbefutottunk és meg is találtuk a megfelelőt. Megbeszéltük, hogy később visszajövünk az áldozatokkal.

Amikor a lányok és párjaik is odaértek rögtön lesokkoltuk őket a hírrel. Yuko volt az egyetlen, aki örült neki. A többi lány ugyan olyan sokkos fejet vágott, mint én, amikor meghallottam ezt az ötletet. Visszamentünk a kölcsönzőbe és megmutattuk a kiválasztott darabot. Az összes lánynak találtunk megfelelő méretű ruhát. Mindegyik egy kicsit eltért a másiktól. Én sikeresen elbújtam, így rám nem aggattak ruhát. De én se menekülhettem.
- Hé Rias! Te se úszod meg! – mondta Miyo és a szarvamnál fogva rángatott vissza a kijáratból. Miyo és Kelly lefogtak, hogy ne menekülhessek el, amíg a lányok kerestek a méretembe ruhát. Szerencsétlenségemre…találtak.
- Lucifer! Mért hagytál cserben! – kiáltottam fel, amikor megláttam a ruhát. A többiek elnevették magukat, majd ördögi kacaj kíséretében rám adták a ruhát. Amíg mi hátul öltözködtünk a fiúk kint vártak. Mikor elkészültünk a lányok együtt kimentek, csak én maradtam ott. Az ajtóba álltam úgy, hogy nem látszottam ki. A boltos nő viszont óvatosan meglökött, így én is kint kötöttem ki. Amint kilöktek mindenki rám kapta a szemét. Mindenki engem bámult elkerekedett szemekkel. Castiel szemei furán csillogtak, ami engem nyugtalanított.
- Rias! Eszméletlenül jól nézel ki! – mondta Kentin barátocskám vigyorogva.
- Miért nem akartad felvenni? Bolond! – mondta Miyo nevetve.

Mindegyik jelmezt kikölcsönöztük és visszamentük a bárba, amit időközben kicsit átalakítottak. Így olyan volt, mintha egy cosplay bárban kötöttünk volna ki. Nyitásig iszogattunk az ingyen piából és beszélgettünk. A röhögésünktől vízhangzott szerintem a környék. A lányoknak meg volt tiltva az ivászat, mert részegen felszolgálni nem szabad. Félnyolckor elmentünk átöltözni és a bejáratnál vártuk a nyitást. Időközben egy tábla is kikerült a mai különleges alkalmat hirdetve. Aztán megjöttek az első vendégek.
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! – mondtuk egyszerre mosolyogva. A vendégek ámuldozva néztek körül. Majd Kelly egy asztalhoz vezette a vendégeket.
- Mit hozhatok ma magának, Gazdám? – kérdezte mosolyogva. A vendégek csak bámulták elvarázsolva egy ideig, majd rendeltek fejenként egy martinit. A többi vendég is folyamatosan jött és mind ugyan úgy elvarázsolódott, amikor megpillantotta a cselédlányokat. Már csak én maradtam az ajtónál a vendégek fogadására. Az ajtó nyílott és én már köszöntem is.
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! – mondtam, de a mosoly rögtön eltűnt az arcomról. Az ajtóban a fiúk álltak. – Mi a francot csináltok?
- Naa, így kell beszélni a vendégekkel? – kérdezte Cast mosolyogva.
- Erre jöjjenek, Gazdáim! – mondtam és idegesen sóhajtottam egyet. A fiúkat elvezettem egy asztalhoz. Azok leültek és rám néztek. – Mit hozhatok önöknek, Gazdáim? – kérdeztem kissé ingerülten. Mind leadták a rendelést és visszaindultam pulthoz. Kivittem nekik, amit rendeltek és otthagytam őket.

Castiel egész este engem ugráltatott, amikor éppen nem egy másik endéggel foglalkoztam. Fél tizenkettő körül valaki leváltott engem és én elmehettem pihenni. Felmentem az emeletre, ahol volt egy kis személyzeti szoba. Egyedül voltam fönt. Villany nem kapcsoltam, így egyedül ültem a csendes sötét szobába. Az ablakpárkányra ültem és az utcán mászkáló embereket figyeltem. Párokban vagy csoportokban mászkáltak. A lányok többsége kimonóban volt. A környezet megfigyelésemet az ajtó nyitódása zavarta meg. Odakaptam a fejem és csúnyán néztem a belépő személyre.
- Mi ez a gyilkos tekintet? – kérdezte vigyorogva Castiel. Én csendben maradtam és visszafordultam az ablakhoz. Vöri lassan odajött a hátam mögé és átölet a derekamnál és a fejét rátette a vállamra és nekidöntötte a fejemnek. – Mi van kis cselédlányom? – kérdezte kedvesen.
- Nem vagyok a tulajdonod. – mondtam durcás hangon.
- Ezt sajnos én is tudom… Nemsokára lesz a tűzijáték. – elengedte a derekam és megfogta a kezem. – Jössz? – kérdezte és mosolyogva rám nézett. Én bólintottam és elindultam vele a tető felé. Ahogy felértünk elámultam. A tetőről nézve az ég gyönyörű volt. A csillagok gyönyörűek voltak. Castiel mosolyogva rám nézett és megszorította a kezem. Én is megszorítottam a kezét, mire Cast kissé felbátorodva összekulcsolta az ujjainkat és közelebb húzott magához.  – Tudod, ezt mindig is meg akartam mutatni neked. A városba talán sehol máshol nem ilyen szép.
- Gyönyörű! Sose láttam még ilyen szépnek! – mondtam mosolyogva. – Köszönöm!
- Ugyan! Én köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondta és hallatszott a hangján, hogy zavarba van. Egy pár percig még így álltunk és ámuldoztam az eget nézve.

Szinte észre se vettem, de Cast szép lassan a derekamnál átölelt és maga felé fordított. Amikor észrevettem a dolgot már Castielle szembe álltam. Gyönyörű szürke szemei érdekesen csillogtak. Az arca majdnem olyan színű volt, mint a haja és mélyen a szemembe nézett. Az én arcom is elvörösödött és a szarvam rózsaszínen felvilágított. Lassan elkezdett lehajolni hozzám. Én lábujjhegyre álltam, hogy közelebb legyek hozzá. Aztán eldördült az első tűzijáték, de én fel se figyeltem rá. Minden megszűnt körülöttem. Az ajkaimon éreztem Castiel ajkait és megszűnt körülöttem minden. A szememet lehunytam és Cast nyaka köré fontam a kezeim. Ő az egyik kezével a tarkómnál a hajamba túrt és közelebb húzott magához, a másik kezét pedig a derekamnál pihentette. Ez a hihetetlen érzés, amit akkor éreztem még most is felfoghatatlan számomra. Ez a csodás pillanat fél percig tartott. Az ajkaink elváltak egymástól és egy kis tétovázás után kinyitottam a szemem. Castiel halványan elmosolyodott és szép szürke szemei tele voltak a benne kavargó érzésekkel. Szóra nyitottuk a szánkat, amikor kinyílott az ajtó.
- Innen de jó a kilátás! – hallottuk meg Alexy ámuldozó hangját. Gyorsan elakartam ugrani, de Cast meggátolta. Amikor ránéztem ő csak enyhén megrázta a fejét mosolyogva.
- Hát itt meg mi folyik? – kérdezte vigyorogva Miyo.
- Se-Semmi! – vágtam rá gyorsan.
- Megzavartatok egy nagy pillanatot! – mondta Cast duzzogva.
- Húúú! Bocsánat! – mondta Alexy és Miyo együtt.

A tűzijátékot együtt néztük végig ámuldozva. Én végig Castiel ölelő karjai közt álltam. A tűzijáték vége után visszamentünk a bárba, ahova időközben annyi vendég jött, hogy alig fértek el. A műszak vége hajnali négy órakor volt. Én már nem mentem haza, hanem Casttal mentem, mert az ő lakása egy köpésre volt csak a bártól. Majdnem bealudtunk mind a ketten. Odaértünk, ledobtuk a cipőnket és bedőltünk az ágyra. Cast átölelt, én odabújtam hozzá és elaludtunk. Délután négy körül ébredtünk csak fel. Életem legjobb szilvesztere volt az akkori. De az még mindig rejtély, hogy akkor Castiel mit szeretett volna mondani nekem.

Ezzel szeretnék nektek Boldog Új Évet kívánni! :)

Puszi: Rias ^^