11. "...Fájdalmas hívogatás hallatszik..."

Deborah mesél(amit mesél az dőlttel lesz írva)

Nos, akkor bele is kezdenék. Az egész kilencedikben kezdődött, amikor is egy osztályba kerültünk. A hasonló stílusunk és érdeklődési körünk miatt jóba lettünk. Megkedveltem Castielt és ő is engem. Mert hát azért valljuk be, Cast rohadt jól nézett ki, már akkor is és én se vagyok semmi. Viszont Castielen nem akartam használni a képességem. Nem akartam manipulálni vagy irányítani. De hónapokig nem történt köztünk semmi és én már kezdtem türelmetlen lenni. Látszott rajta, hogy érdeklődik irántam, de nem lépett. Én meg egyszer csak rákérdeztem, hogy ugyan miért nem lépett eddig semmit. A következő választ kaptam.
- Kedvellek Deboreah, tényleg! De én… régóta szeretek valakit. – mondta és én azt hittem, hogy ez csak egy kifogás. Rá is kérdeztem rögtön, hogy ugyan kibe, mert ha tényleg csak kitalálta, akkor a válaszon érezni lehet, hogy csak kamu.
- És ki az? Esetleg ismerem? – kérdeztem mézes-mázas hangon.
- Nem hiszem. A lány…hogy is mondjam…Az alvilágban él a családjával és még nem járt ebben a világban, mert veszélyes lenne rá és a környezetére nézve is. – kaptam meg a választ, ami viszont nagyon felkeltette az érdeklődésem.
- És hogy néz ki a lány? Biztos szép! – faggattam tovább az akkor még fekete hajú fiút.
- Hosszú pink haja és nagy vörös szeme vannak. A feje tetején szarvak vannak, amik a pillanatnyi érzései szerint változnak. Nagyon fehér bőre van, amit az arcán és a felső testén hegek csúfítanak el. – mondta szinte elvarázsolódva. Biztos elképzelte maga előtt a lányt.
- És hogy hívják? Ha az alvilágban él lehet, hogy valami híresebb démon.
- Híres, az biztos. Ő Rias Gremory, aki túlélte a családját sújtó tragédiát és majdnem meghalt a húgát védve. Valamint ennek az évezrednek ő a fél lénye. – ahogy ezt meghallottam rájöttem, hogy ezt nehéz lenne überelni. Pláne hogy démon a csaj és lehet, hogy megvolt a kiválasztás. Beláttam, hogy nehéz ellenfelem van, és csak úgy szerezhetném meg Castielt, ha sikerülne elnyomnom a lány iránti érzéseit, de ehhez használnom kellet a képességeimet.

Végül bevetettem az erőm és megpróbáltam teljesen elnyomni az emlékeit. Jobban sikerült, mint gondoltam, mert már a lány nevére se emlékezett ébren. Viszont álmában még mindig az ő nevét motyogta minden egyes éjszaka. Még az után is, hogy lefeküdt velem.

Volt egy közös bandánk Casttal és egy menedzser fel is fedezett minket. Én viszont egyedül akartam a rivaldafénybe kerülni. Az egyik nap a suliban hívott a menedzserünk. Én viszont kitaláltam, hogy hogyan tudnám elintézni a solo karrieremet. A beszélgetéshez elvonultam egy nyugodtabb helyre, ami a DÖK terem lett.
- Hello Deborah! – köszönt bele a telefonba a férfi.
- Hello Spenser! Figyelj, adódott egy kis gond…
- Gond? Miféle gond?
- Castiel azt mondta, hogy nem akar velünk tartani. Meggondolta magát.
- Micsoda? Ez biztos? – kérdezte értetlenkedve a férfi.
- Igen. Én se értem miért. Próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan volt. – mondtam szomorúságot tettetve.
- Az kár! Pedig nagyon jól festettetek együtt! De én nem erőltetem, ha nem akarja.
- Azt mondta, hogy ha én akarom, akkor mennyek nélküle, de ő nem akart eljönni.
- És akarod? – kérdezte kissé reménykedve a férfi.
- Hát, ha egyedül is megfelelek, akkor természetesen.
- Akkor egyedül kezdesz bele a karrierbe! Majd szerzünk melléd egy bandát és híres leszel!

Gondolhatod mennyire elégedetten tettem le a telefont. Arra viszont nem számítottam, hogy kihallgatták a beszélgetésem. Castiel akkori legjobb barátja Nataniel végig ott volt a teremben. Nehéz elhinni erről a kettőről, hogy jóba voltak, igaz? Pedig így volt.
- Nataniel… Mit képzelsz, hogy kihallgatod mások telefonbeszélgetését!? – kérdeztem felháborodva.
- Inkább TE mit képzelsz?! Ilyet tenni Castiellel… Együtt jártok és jól tudod, mennyire akarta ezt a lehetőséget! Akkor mégis miért?! Magad miatt igaz?! – vágta a fejemhez ezeket a mondatokat idegesen a szőke. Én lesokkolva és idegesen néztem rá. Majd halványan elmosolyodtam. Közelebb léptem hozzá, ő pedig elhátrált. Addig hátrált, amíg egy padnak neki nem ment és nem tudott már tovább menni.
- Hmm… Tudod Nataniel… Mindig is a jófiúk voltak a gyengéim. Vajon milyen lehet egy jófiú íze? – tettem rá a kezem a mellkasára és lábujjhegyre állva megcsókoltam a fiút. A szőke arca elfehéredett és idegesen próbált ellökni a vállamnál fogva, de én annál inkább közelebb mentem. De arra viszont nem számítottam, hogy valaki benyit a terembe. És pláne nem arra, hogy fekete hajú démon barátom lesz, akit ott látok. Ijedten ugrottam el Natanieltől és sápadtan néztem bele Castiel először elképedt, majd dühös szemébe.
- Castiel…é-én m-meg tudom magyarázni… - kezdtem bele, mert azt hittem nekem ugrik, de nem én lettem az áldozat. Castiel idegesen ugrott neki a szőke srácnak és jól behúzott neki.
- Te nyomorult angyal! Azt hittem haverok vagyunk, erre te lesmárolod a csajomat! – üvöltötte idegesen a szőkének Cast. Alig lehetett őket szétválasztani. A végén a bukott angyal barátosnéd bátyjai szedték szét őket. Szerintem ismered őket. A két talán leghelyesebb Hideki és Kaito. Hideki Castelt fogta le, Natanielt pedig Kaito menekítette el onnét. Nataniel tele volt lila foltokkal és a ruhája is jó gyűrött lett. Castiel szeme olyan volt, mint egy vadállaté és idegesen fújtatott. Nathoz ijedten futott oda a kis Asia meg Melody, meg az idegesítő húga. Castielt kivitte a vörös bukott angyal az udvarra és leültette az egyik padra. Odamentem hozzá és a többieket megkértem, hogy hagyjanak minket kettesben. Amikor lenyugodott már egy kicsit, akkor elmondtam neki, hogy a menedzser csak engem akar. Azt azért mégse mondhattam, hogy én azt kamuztam, hogy nem akar jönni. Persze sokkolta a hír.
- De miért? Nem úgy volt, hogy mindkettőnket akarja? – kérdezte lesokkolva.
- Úgy tűnik meggondolta magát… Én próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan volt.
- Baszki! Nem elég, hogy az a szőke mit csinált, de még ez is!
- Cicus…tudod…azt hiszem, hogy szakítanunk kellene… - mondtam halkan.
- Mi-Micsoda? Miért?
- Hát…mivel én elmegyek és a távkapcsolat nem működne, az a legjobb, ha békében elválunk. – mondtam halkan. Egy puszit adtam a homlokára és felálltam a padról. – Viszlát, Castiel Aizawa! – mondtam halkan és intettem a kezemmel majd lassan elkezdtem hátrálni. Majd befutottam az épületbe.

Rias’s pow again

Miközben Deborah mesélt szép lassan elindult kifelé az udvar felé. Fura volt, hogy milyen sokan vannak még a suliban. Aztán eszembe jutott, hogy ma van az elmaradt órák pótlása. Azoké, amik elmaradtak a bál és a Halloween buli miatt. Deborah egészen az udvarig ment én pedig utána. Éreztem, hogy Miyo egyik bátyja, Hideki(a Castiel hasonmás) követ minket a szemével végig az udvaron és még a kertész klub felé is eljött, hogy szemmel tartsa a történéseket.
- Hát így történt. – fejezte be a mesét a lány.
- És most miért vagy itt megint? – kérdeztem ingerülten.
- Castielért. – a válasz kicsit meglepett. – A megnyerő stílusa és a tehetsége kell, hogy még híresebb legyek.
- De nem fog veled menni! – mondtam idegesen.
- Pontosan…nem fog, mert te itt vagy… - értetlenül néztem rá, mire gonosz vigyorral nézett rám. – Te, kis Rias Gremory! – mondta és valami fura érzést éreztem a fejemben. Hiába próbálta ellökni, nem tudtam. Szép lassan elkezdte keresgélni az emlékeimet a fejemben. – És mivel zavaró tényező vagy, el kell hogy tegyelek az útból. – mondta gonosz vigyorral.

Amikor megtalálta az emlékeim hirtelen megtámadta és elkezdte szétmorzsolni őket. Iszonyatosan fájt. Fájdalmamba felsikítottam és a fejemhez kaptam. Hirtelen elkezdtek eltűnni az emlékeim a bálról, a Halloween buliról és az azt követő hétvégéről, az első napjaimról, majd az egész előző évemről. Az összes emlékem eltűnt, amit akkor szereztem, amikor már zöld volt a hajam. A zöld hajam elkezdett rózsaszín lenni és mindkét szemem vörös lett. Még mindig sikítottam az iszonyatos fájdalomtól. Annyira fájt, hogy már a könnyem is kicsordult tőle. A hideg könnyek végigfolytak az arcomon. Patakokban folyt az arcomon a könny és csak sikítottam. Majd egyszer csak a fájdalom abbamaradt, a szemem előtti kép elhomályosodott, majd minden elsötétült. Még egy utolsó szót kitudtam nyögne, de az is hatalmas fájdalommal járt.
- Ca- Castiel… - leheltem még az utolsó erőmmel, majd minden elsötétült.

~¤~

- Rias… Rias… - mi ez a hang. Mintha valaki a nevemet mondaná. Nagy nehezen kinyitottam a szemhéjam és egy szivárványhajú lányt láttam meg felettem hajolva és egy vörös hajút vele szembe. A lánynak fehér volt a szeme a srácnak vörös. – Rias! A szívbajt hoztad ránk! – mondta a lány…A lány…Bukott…Bukott angyal. A fiú is. A szemeim hirtelen kipattantak és mint a villám húzódtam el onnan. – Minden rendben? – kérdezte a lány.
- Bukott… - motyogtam és a két alak értetlenül néztek rám. – Bukott angyalok… Ugyanolyan a kisugárzásotok, mit annak… - mondtam idegesen. Az egyik vektoromat kinyújtottam és elkaptam a lány nyakát.
- Rias nyugodj le! – üvöltötte egy kék hajú fiú a háttérből. Kik ezek? És honnan tudják a nevem? És én hol vagyok?
- Az összes bukott angyal pusztuljon el! Megfizettek azért, amit a családommal tettetek! – üvöltöttem idegesen és megszorítottam a lány nyakát.

A kék hajú srác valamit csinált, amitől megdermedtem és majdnem megfagytam olyan hideg volt. Elengedtem a lány nyakát és visszahúztam a vektorom és megpróbáltam felmelegíteni magam. A fiú odafutott a lányhoz. Egy másik fiú jött oda hozzám, akinek barna haja és zöld szeme volt.

Mi folyik itt és hol vagyok? Kik ezek az alakok?